Építőtábor középiskolásoknak Debrecenben– a Karám

„Mondd el és elfelejtem;
mutasd meg és megjegyzem;
engedd, hogy csináljam és megértem.”


Talán nincs ennél pontosabb mondat arra, amit egy építőtábor általában jelenthet. A Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara, a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködésében 2026. augusztus 6–15. között ismét megtelt élettel a Péchy udvara. Az idei tábor azonban jóval többről szólt annál, mint hogy tíz nap alatt elkészüljön egy új építészeti installáció, közösségi tér és külső tanterem.

A történet hónapokkal korábban egy fiatal építészek számára meghirdetett ötletpályázattal kezdődött az Építész Kamarában. A feladat a Péchy belső udvarának újragondolása volt: hogyan válhat egy jelenleg kevéssé kihasznált terület oktatási, közösségi és találkozási hellyé? A pályázat nyilvános zsűrizéssel zárult, majd a kiválasztott gondolat a nyár folyamán elindult a megvalósítás felé.

Augusztusban pedig megérkeztek a diákok.
A táborban a technikum 10–13. évfolyamáról 18 tanuló vett részt közvetlenül az építésben, mellettük tanárok, építészek, szakemberek és további közreműködők dolgoztak együtt.

A megszokott tantermi helyzettől teljesen eltérő szituációval találkoznak: nem egy feladat végén kellett megadni a helyes választ, hanem nap mint nap közösen kellett megtalálni azt. Mindez az iskolában használt projektalapú tanítási módszer végső állomása és próbatétele.

A kész tervek ellenére nap mint nap találkoztunk kihívásokkal, amit meg kellett oldani. Egy építmény vagy egy installáció megvalósítása közben ugyanis nagyon gyorsan kiderül, hogy az építészet nem csak rajzokból áll. Hamar megértik, hogyan lesz a tervből szerkezet, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes munkafolyamatok, mit jelent felelősséget vállalni egy saját feladatért, és mennyire fontos, hogy közben figyeljenek egymás munkájára is.

Fejlődött a térlátásuk, problémamegoldó képességük, kézügyességük és műszaki gondolkodásuk, de legalább ilyen fontos volt az együttműködés, az önállóság, a kommunikáció és a kitartás megtapasztalása. Amit az iskolában külön-külön sem mindig sikerül megtanítani, itt egyetlen közös folyamattá állt össze.

A tábor ezért számukra szakmai inspiráció is, de legfőképp tapasztalatszerzés. Lehetőség arra, hogy a fiatalok testközelből találkozzanak az építészettel és az építéssel, szakemberekkel dolgozzanak együtt, kérdezzenek, vitatkozzanak, ötleteket próbáljanak ki, és megéljék azt az örömöt, amikor a nap végén valami kézzelfogható marad utánuk.

Az idei évben mindehhez egy újabb réteg társult.
A „nyitott kapuk” elve alapján a Péchy a tábor idejére megnyitotta kapuit és találkozóhely is lett. A Péchy-nap programjai, a támogatói és intézményi bemutatók, valamint az esti Péchy Akadémia előadásai diákokat, építészeket és érdeklődőket hoztak egy térbe.

Az építés így valóban közösségi eseménnyé vált.
Ez pedig számunkra különösen fontos, mivel hiszünk abban, hogy a szakma jövőjét nem akkor kezdjük el építeni, amikor egy fiatal építész belép az egyetemre vagy majd a kamarába. Sokkal korábban elkezdhető: amikor először beszélget szakemberrel, az első saját kezűleg elkészített csomópontnál, az első közösen megoldott problémánál, vagy éppen egy nyári táborban, ahol először tapasztalja meg, milyen együtt alkotni valamit.

A Péchy udvarán idén egy közösen létrehozott tér született.
De ennél is fontosabb mindaz, amit a közös munka adott: a felismerés, hogy építeni és alkotni nemcsak munka, hanem felemelő élmény is: látni, ahogy a semmiből formálódik valami, aminek értelme, helye és története lesz. Talán ez az egyik legfontosabb tapasztalat, amit a diákok magukkal vihetnek ebből a tíz napból.

A táborról készült film 2026. október 21-én a debreceni Apolló moziban lesz látható. A nyilvános, díjmentes vetítést követően a résztvevőkkel közös szakmai beszélgetésre is sor kerül, és ugyanekkor mutatjuk be a 2026-os építőtábort feldolgozó kiadványunkat.

Mert ezt a tíz napot érdemes továbbmesélni.

image004
image005

Forrás: https://www.epiteszkozlony.hu/epitesz-kozlony-308/