A XXII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata idén huszokettedik alkalommal rendezi meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot.
A szervezők célja, hogy az idei pályázaton az eddiginél is színvonalasabb és
népesebb mezőnynek köszönhetően, a díjátadó gála az ingatlanfejlesztés igazi ünnepévé válhasson.
A pályázat célja a magyar ingatlanfejlesztés eredményeinek bemutatása a
hazai szakmai- és laikus közönségnek, valamint a kiemelkedő alkotások
díjazása. A magyar pályázat ezen túlmenően azt a célt is szolgálja, hogy a
pályázattal előkészítse és elősegítse azt, hogy a magyarországi
ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI nemzetközi nívódíj pályázatán.
Idén is a hagyományoknak megfelelően a hazai verseny lezárása után a
FIABCI Magyar Tagozata segítséget nyújt a pályázóknak abban, hogy minél
sikeresebben vegyenek részt a FIABCI World Prix d’Exellence elnevezésű
nemzetközi pályázatán, melynek eredményhirdetése 2021. májusában a 72. FIABCI Kongresszus keretében megrendezésre kerülő gálaesten lesz. A
győzteseket a Wall Street Journal, a nemzetközi pályázat médiatámogatója egy egész oldalas ismertető keretében mutatja be.
E-mail: nivodij.palyazat@gmail.com