INSPIRELI AWARDS 2017


Az INSPIRELI AWARDS egy cseh alapítású nemzetközi építészeti pályázat, amelynek célja új tehetségek felfedezése.  A pályázatban részt vehet minden 35 évnél fiatalabb építész és építészhallgató tekintet nélkül nemzetiségére, lakóhelyére vallására vagy eddig elért sikereire. A díjat 2000-ben alapították és a pályázaton 2016-ban már 99 országból 1052 pályázó vett részt köztük egyetemi hallgatók több mint 300 egyetemről. A program mára egyike lett a legsikeresebb nemzetközi pályázatoknak. A pályázat szakmai támogatója az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA), magyarországi partnere a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ). A 2016 évi pályázat bíráló bizottságának tagja volt Deniz Incedayi (Törökország) az UIA II. régiójának elnöke,2017-ben a zsűri elnöke Otto Dvořák cseh építész.
Az INSPIRELLI AWARDS díjra 2017-ben két kategóriában lehet pályázni: Vision kategóriában tervekkel és koncepciókkal és Realization kategóriában megvalósult épületekkel. A pályázati anyagot on-line pályázat keretében a www.inspireli.com honlapra lehet egy egyszerű regisztrációt követően feltölteni, a benyújtott pályaművekről a pályázók a bíráló bizottságtól visszajelzést kapnak. A nagydíj nyertese 2015-ben egy cseh, míg 2016-ban egy olasz építész volt.
Az INSPIRELI AWARDS díjazottjait nemzetközi zsűri választja ki. A zsűri tagjai elismert építészek, a delegáló országok az Építészek Nemzetközi Szövetségének (UIA) tagjai. A pályázat beadási határideje 2017. november 30, a bírálatra december kerül sor. A pályázati felületre feltöltött pályázatokra 2017 július 1 és november 30 között lehet szavazni ezeket a szavazatokat a zsűri közönségszavazatként fogja értékelni. A bírálat kétlépcsős, először a zsűri a legjobb 30 pályázatot választja ki majd ezek közül választ kategóriánként 3-3 döntőst. A pályázatokat a zsűri egyenként értékeli és választja ki legjobb minőségűt, a legkreatívabbat és a funkcionálisabban legjobbat győztesnek és díjazottnak. A díjazottak PR támogatást kapnak a kiírótól , megjelenést magazinokban, hírekben és honlapokon, valamint mentorálást a zsűri egy tagjától
Az INSPIRELI AWARDS pályázat során a kiíró négy díjat ad ki: az INSPIRELI Vision Award díjat a legjobbnak ítélt pályaműnek a „Vision”, az INSPIRELI Realization Award díjat a legjobbnak ítélt pályaműnek a „Realization” kategóriában, (). A “Wings” Grand Prize Jury Award: nagydíjat annak a tervnek adják, amely a legjobban képviseli a Borek Sipek üvegművész által készített “Wings to the Future” váza szellemiségét (a díjazott nevét feltüntetik a vázán, valamint elnyeri egy ARCHICAD program licenszét melynek értéke 10 000 Euro). A kiíró a “Regional Recognition” díjat annak a régiónak adja, amelyből a pályázók száma meghaladja a 200-at.
További információk az www.inspireli.com honlapon valamint a mellékelt angol nyelvű sajtóanyagban és a pályázók számára a kiíró által kiadott ismertetőben.
information-flyer-for-students
press_release_inspireli_awards_2017_en