A Magyar Építész Kamara tisztújító küldöttgyűlése


Tájékoztató a Magyar Építész Kamara tisztújító küldöttgyűléséről
A BME dísztermében került sor a Magyar Építész Kamara tisztújító küldöttgyűlésére. A négyévente megtartandó kamarai tisztségválasztáson, amelyen elnököt, három alelnököt és öt elnökségi tagot választanak, 305 küldöttből a délelőtt tízórai kezdésre 217 tag jelent meg, amely szám a későbbiekben 252-re növekedett.
A megjelenteket Noll Tamás, a MÉK elnöke, illetve Dr. Becker Gábor, a BME Építészmérnöki Kar dékánja, valamint Barsiné Pataki Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnök asszonya köszöntötte. Mind a MÉK, mind az MMK elnöke kiemelten foglalkozott a 2014-20 közötti EU programok lebonyolításának alapelveiről szóló, 2013. október 11-én megjelent 1731/2013. kormányhatározattal, annak is az 5. pontjával, amely a mérnöki szakmákat alapvetően érintheti. Ez kimondja, hogy az önkormányzatoknak és az állami intézményeknek a jövőben lehetőleg saját erőforrásból kell biztosítaniuk a pályázatok tervdokumentációinak az elkészítését, ami burkoltan az állami tervezőintézetek létrehozását jelentheti. E kormányhatározattal kapcsolatban mindkét kamarai elnök a kormányzattal történő egyeztetés szükségességére a hívta fel a figyelmet.
Noll Tamásnak, a MÉK leköszönő elnökének az elmúlt négy év munkáját összefoglaló beszámolója után került sor a három elnökjelölt, Eltér István, dr. Hajnóczi Péter és Noll Tamás tízperces elnöki programbeszédére, majd az elnökválasztásra.
Az első forduló nem hozott eredményt, ekkor Eltér István visszalépett, dr. Hajnóczi Péter javára.
A második fordulóból dr. Hajnóczi Péter került ki győztesen, s lett a MÉK új elnöke.
Alelnöki tisztségre nyolcan pályáztak, közülük Eltér István, Szalay Tihamér és Turi Attila kapták a legtöbb szavazatot.
Elnökségi tagok a következők lettek: Dulácska Zsolt, Kalo Emese, Körmendy János, dr. Makovényi Ferenc, Pálfy Sándor DLA
Etikai-Fegyelmi Bizottság tagjai: dr. Bácsalmásy Zoltán, B. Szabó Veronika, Kőnig Tamás DLA, Müller Mária, Puskás Péter, Semsey Judit, S. Zlamál Ilona
Felügyelő Bizottság tagjai: Csapó Balázs, Kampis Miklós, Lente András, Marosi Miklós, Schwarczuk Ágnes
A megválasztott kollégáknak gratulálunk és sikeres munkát kívánunk!
Képek az eseményről az alábbi linken tekinthetőek meg:
http://www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=41571&Itemid=1