2010. évi elnökségi határozatok

1/2010.(01.25.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyhangúlag O. Béla pályázatát és munkatervét tartotta a legmegfelelőbbnek.
A továbbiakról egy személyes megbeszélés keretében tájékoztatják a nyertes pályázót.
A szerződés végleges formája a kiválasztott pályázóra, személyre szabva lesz véglegesítve, amelyben le lesz írva pontosan, hogy mi lesz a konkrét feladata. Sipos Gyula alelnök úr vállalta ennek pontosítását.
/Heti minimum 1 nap; bruttó havidíja 80.000.-Ft + útiköltség = bruttó 500.000.-Ft / félév/

 

K. M. kérelme
2/2010.(01.25.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség a kérelemben foglaltakat megtárgyalta és méltányosságból a 2008-as tagdíj befizetésétől eltekint, viszont a 2009-es tagdíj befizetésére (2 részletben), de kötelezi a tagot.

 

1/2010.(02.18.) HBM ÉK Elnökségi állásfoglalás
Az idei költségvetési évben az előírt MÉK felé befizetendő részesedését 150%-ra teljesíti, a rá következő év első féléves tagdíjrészesedés befizetésének a terhére.
Kérjük a tisztelt Elnök urat, hogy tegyen meg mindent a MÉK kintlévőségeinek behajtására, és készítessen biztonságos költségvetést!
Fenti szándékunkat, elfogadásra küldöttgyűlés elé kell terjesszük, melyen kamaránk éves költségvetését is el kívánjuk fogadtatni.

 

3/2010.(03.22.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség a kérelmekben foglaltakat indokul elfogadta. Hozzájárul, hogy a kérelmező, Sz. S. éves tagdíjának 50%-át fizesse be éves tagdíjként az első féléves tagdíj befizetési határidejéig, azaz 2010. május 20-ig. A fennmaradó 2. féléves tagdíjat a kamara méltányosságból elengedi.

 

4/2010.(03.22.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség az előző évi titkársági munkát áttekintve egyhangúlag úgy határozott, hogy V. B. ügyintéző havi bérét megemeli, 2010. január 01-ig visszamenőleg.

 

5/2010.(03.22.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyhangúlag úgy határozott, hogy V. B. titkársági ügyintézőnk
végezze el a kamara támogatásával a közigazgatási vizsgát, melynek felelőse Jambrik Imre.

 

6/2010.(03.22.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyöntetűen úgy határozott, hogy az NFGM -nél nyertes tervtanácsi
pályázattal kapcsolatban végzett többlet és túlmunkájáért V. B. egyszeri jutalomban részesül.

 

7/2010.(04.19.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyöntetűen úgy határozott, hogy a 2010. évi helyi küldöttgyűlés időpontja 2010. május 26. szerda 16 óra 30 perc lesz. Amennyiben nem lenne határozatképes, akkor a megismételt küldöttgyűlés összehívására 2010. május 26-án, szerdán 17.00 órakor kerül sor.

 

8/2010.(05.20.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyöntetűen úgy határozott, hogy az 1996. évi LVIII. törvény 6/A. §- nak
megfelelve, mely szerint

„ 6/A. § (1) A területi kamara ügyviteli szerve a titkárság, amelynek vezetője a kamara titkára. A titkár a kamarával munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. Titkár csak az lehet, aki
a) állam- és jogtudományi egyetemi, illetve államigazgatási főiskolai végzettséggel, vagy
b) a kamara szakterületébe tartozó felsőfokú szakirányú végzettséggel
és legalább 5 év közigazgatási gyakorlattal rendelkezik, valamint a vizsgára és a továbbképzésre vonatkozó egyéb, külön jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíti. Közigazgatási gyakorlatnak tekinthető a kamaránál közigazgatási ügyekben ügyintézőként szerzett gyakorlat is.
(2) A titkár felett a munkaviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos jogokat az elnökség, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja. A titkár gyakorolja a területi kamarában dolgozó munkavállalók felett a munkáltatói jogokat.
(3) A területi kamarának a taggyűlés, a területi elnökség, az etikai bizottság vagy valamely tisztségviselő kizárólagos hatáskörébe nem tartozó feladatait a titkárság irányítja, illetőleg hangolja össze. A titkárság kamarai igazgatási-ügyviteli feladatait az alapszabály, illetve a területi kamara szabályzata állapítja meg.”

Varga Beatrix kolléganőnket 2010. május 20. napjával Megbízott titkárnak nevezzük ki.

 

9/2010.(06.14.) HBM ÉK Elnökségi határozat
2010. június 01-től Varga Beatrix megbízott titkár személyi bére módosul. A munkaszerződés módosítását és a munkaköri leírást 2 héten belül felülvizsgálja a később kiválasztott jogász.

 

10/2010.(06.14.) HBM ÉK Elnökségi határozat
H. V. A. 2010. évi kamarai tagdíját a kérelmében előadottak alapján méltányosságból a kamara elnöksége a felére csökkenti. Mivel a kamarai tag 2. alkalommal él a méltányosság lehetőségével, az elnökség felhívja a figyelmét a szünetelés lehetőségére.

 

11/2010.(06.14.) HBM ÉK Elnökségi határozat
G. I. kamarai tagot a mai nappal kizárja az elnökség a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2008. évi, 2009. évi és 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése, a felszólítások folyamatos át nem vétele. A kézbesítési vélelem beállt.

 

12/2010.(07.12.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség a kérelemben előadottak alapján hozzájárul a kamarai tagság megszüntetéséhez, illetve eltekint a 2010. 1. féléves tagdíj megfizetésétől.

 

13/2010.(07.12.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyhangúlag China Tibor elnökségi tagot választotta banki aláírónak az elhunyt Lovas Bálint helyére.

 

14/2010.(07.12.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség P. S. V. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2008. évi, 2009. évi és 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése, a felszólítások folyamatos átvétele ellenére, valamint a továbbképzési kötelezettség nem teljesítése.

 

15/2010.(07.12.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség K. A. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2009. évi 2. félévi és 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése, a felszólítások folyamatos átvétele ellenére, valamint az etikai-fegyelmi bizottság által kirótt 50.000.-Ft pénzbírság meg nem fizetése.

 

16/2010.(08.30.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség úgy döntött, hogy kiviteli tervet kér a külső homlokzatról és az iroda egészéről, – ha jóváhagyja azt -, az képezze a megkötendő szerződés mellékletét. Az építkezésbe a kedvező feltételek további fennállása esetén belekezdenek, de a végleges döntéshez összehívják a küldötteket 2010. szeptember 09-re, mely küldöttgyűlésnek ez az 1. napirendi pontja lesz. A küldöttgyűlés összehívását a kamara helyzetét jelentősen befolyásoló saját ingatlan építése/vásárlása egyértelműen indokolja.
Az elnökség megállapodik abban, hogy a küldöttgyűlést követő munkanapon újra összeül és határozattal dönt ez ügyben, figyelembe véve a küldöttek véleményét.

 

17/2010.(08.30.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség szakértői véleménye alapján Ő. J. a jogszabályi előírásoknak megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkezik, valamint szakmai gyakorlati ideje is megfelelő. A jelentkező kamarai tagnak felvehető, illetve a SZÉSZ1 jelölésű szakértői névjegyzékbe felvehető.

 

18/2010.(08.30.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség a benyújtott kérelem áttanulmányozása után az alábbiakat határozta. Kérjük az elmaradt tagdíjhátralék rendezését, 8 napon belül. Amennyiben a jelen felszólítást követő 8 napon belül nem rendezi tagdíjelmaradását, az elnökség törölni fogja a kamarai névjegyzékből. Kérjük, hogy egy konkrétan megfogalmazott tartalmú kérelmet nyújtson be. Kérelmét közvetlenül, véleményünkkel kiegészítve továbbítjuk a MÉK vezetősége felé.

 

19/2010.(08.30.) HBM ÉK Elnökségi határozt
Az elnökség a benyújtott szünetelési kérelemmel kapcsolatosan az alábbi álláspontra jutott. A kamarai tag először fizesse meg az elmaradt tagdíjat, majd a befizetés időpontjától kezdődően – ha addig másképp nem rendelkezik – megkezdődhet a tagság szünetelése, a kérelemben megjelölt véghatáridőig.
Indok: a MÉK Tagfelvételi és Tagsági Ügyek Szabályzata alapján „30. § (1) A területi kamara elnöksége felfüggeszti a tagsági viszonyt, ha
a.) a tag ezt kéri, legfeljebb öt év időtartamra,…

 

20/2010.(08.30.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség Pecsenye Béla elnök urat delegálja a „Debrecen Város Borsos József Nívódíja” pályázatra beérkező anyagokat bíráló szakmai testületbe.

 

21/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az Elnökség a MÉK Pénzügyi és Gazdálkodási Szabályzata 4.2.4. Tagdíjmentesség, kedvezmények, méltányosság bekezdés (5) pontja alapján
„A területi kamara elnöksége méltányossági jogkörével dönthet a kérelmező által fizetendő tagdíj legfeljebb50%-ának elengedéséről,”
eltekint a 2010. év 2. féléves tagdíjának a befizetésétől, viszont felhívja a kamarai tag figyelmét a 13/2010. iktatószámú tervezői határozatának 2 bekezdésére, miszerint „legkésőbb 2011. január 05-ig kérelmező köteles az előírt kötelező továbbképzésen részt venni.” Amennyiben a fenti továbbképzés teljesítését – hitelt érdemlő módon – a fenti határidő lejártáig nem igazolja, úgy az É3 09-0021 számú jogosultság visszavonásra kerül.

 

22/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az Elnökség a 19/2010.(08.30.) számú elnökségi határozatában foglaltakhoz tartja magát továbbra is, azzal a kiegészítéssel, hogy Sz. Cs. kamarai tag – újabb kérelmére tekintettel – az éves tagdíj befizetését 2010. december 31-ig megteheti, akár több részletben is. Amennyiben a befizetés megtörténik, 2011.január 01-től kérheti kamarai tagságának szüneteltetését.

 

23/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség K. I. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2009. évi, valamint a 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése. A levelek folyamatos „Nem kereste” jelzéssel érkeztek vissza, telefonon történt tájékoztatásra sem reagált.

 

24/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség Sz. P. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2009. évi, valamint a 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése, a felszólítások folyamatos átvétele ellenére.

 

25/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség L. B. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2009. évi, valamint a 2010. év 1. félévi tagdíjának nem fizetése, a felszólítások folyamatos átvétele ellenére.

 

26/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség szakértői véleménye alapján Á. G. a jogszabályi előírásoknak megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkezik, valamint szakmai gyakorlati ideje is megfelelő. A jelentkező kamarai tagnak felvehető, illetve a korlátozott építészeti tervezési tevékenységgel a tervezői névjegyzékbe felvehető.

 

27/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az Elnökség hozzájárul a rendezvény „közös” szervezéséhez. A kamara 50.000.-Ft+ÁFA- val hozzájárul a költségekhez (számla ellenében), illetve egyéb szervezési segítséggel, együttműködési megállapodás aláírása mellett. Amennyiben a számla végösszege kevesebb lesz, mint a megállapított támogatási összeg, akkor a fennmaradó pénzből az első napra pogácsát és ásványvizet biztosítunk a résztvevőknek. Az Elnökség felhatalmazza Pecsenye Béla elnököt az együttműködési megállapodás megírására/aláírására.

 

28/2010.(10.05.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az Elnökség felhatalmazza a MÉK Alapszabálya alapján Pecsenye Béla elnököt, hogy a küldöttgyűlésen is bemutatott új építésű (a debreceni III. kerületi 5874 hrsz. alatt felvett, ténylegesen Debrecen, Sarló u. 3. sz. alatt található) irodahelyiség vásárlással kapcsolatos szükséges előkészületeket megtegye. Az Elnökség azt javasolja, hogy a telekvásárlás és az épület vásárlása is külön legyen, de egy szerződésbe foglalva. Egyben az Elnökség felhatalmazza az Elnököt, hogy a kisebb volumenű további kérdésekben is megtegye a szükséges lépéseket. (pl. tervmódosítás, kiviteli terv elkészítése, stb.)

 

29/2010.(11.03.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség M. J. kamarai tagot a mai nappal kizárja a Hajdú-Bihar Megyei Építész kamarából. A kizárás oka a 2009 évi, illetve a 2010.évi tagdíjának meg nem fizetése, a folyamatos felszólítások, illetve a személyes egyeztetés ellenére.

 

30/2010.(12.08.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Mivel Kamaránk az országos kamara Pénzügyi Szabályzata alapján
„2.1. Az Elnökség pénzügyi feladatai, és hatásköre
Pénzügyi feladatai és hatásköre
/Asz. 50. § (3) Az elnökség feladatai:
a.) a küldöttgyűléssel kapcsolatban: (…)
– az elnök vezetésével elkészíti és küldöttgyűlés elé terjeszti a költségvetési tervet, a kamara
mérlegét és eredmény-levezetését, az előző év költségvetési beszámolóját,
– kidolgozza az esetleg szükséges hitelfelvételi előterjesztést,
– felkéri a jelölőbizottság tagjait,
– gondoskodik a határozatok végrehajtásáról, (…)
c.) Dönt a kamara kinevezett tisztségviselői, és a munkabizottságok tagjainak díjazásáról, a
költségvetésben meghatározott keretben.
d.) Intézkedéseket dolgoz ki a MÉK vagyonának megőrzésére, növelésére. (…)
f.) Meghatározza a kamara pénzügyi és gazdálkodási szabályzatában rögzített kiadványainak forgalmi
értékét az etikai-fegyelmi eljárás költségének összegét, valamint az egyes szolgáltatásainak díját.(…)
i.) Előzetesen dönt a kétmillió forint feletti szerződések megkötéséről,
j.) Dönt a kétmillió forint feletti szerződések teljesítésének igazolásáról, ellenőrzi azok
betartását,

2.1.1. (1) Hatáskörébe tartozik továbbá:
a.) az éves költségvetés jóváhagyásáig az előző évi költségvetés előirányzatainak időarányos
részéig történő kötelezettségvállalás,
b.) indokolt esetben költségvetés kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítás (3. 3.),
c.) tartalékalap átmeneti csökkentése a felügyelő bizottság egyetértése esetén (3. 4.),
d.) utalványozási jog megadása, visszavonása (2.2.4. pont)
e.) döntés vevői és szállítói szerződések megkötéséről 2 millió forint összeghatár felett,
f.) az e.) pont szerinti szerződések betartásának ellenőrzése, teljesítésének igazolása.
(2) Az elnökség nevében aláírásra az elnök jogosult, továbbá azok, akiket az elnökség meghatározott
körben aláírási joggal ruházott fel.

működik, az elnökség az épülő iroda ügymenetével kapcsolatban 500.000.-Ft-ban maximalizálja az Elnök saját hatáskörben eldönthető összeghatárát.

 

31/2010.(12.08.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elektromos és a gépész szakági tervezőknek a 60.000.-Ft, illetve 80.000.-Ft nettó megbízási díjakat a szakági kiviteli tervek módosítására z elnökség egyhangúlag elfogadja, felkérik elnök urat a szerződések megkötésére.
Az elnökség elfogadja Pecsenye Béla tervezési ajánlatát, amelyben költségtérítésként az engedélyes terv és a kivitelezési terv módosításának költségtérítése 200.000.-Ft és 300.000.-Ft nettó. A döntés a mellékelt árajánlat alapján született.

 

32/2010.(12.08.) HBM ÉK Elnökségi határozat
Az elnökség egyhangúlag Varga Beatrix megbízott titkárnak egyszeri jutalmat szavazott meg.

 

33/2010.(12.08.) HBM ÉK Elnökségi határozat
A kamara irodahelyiségének építkezésével kapcsolatos műszaki-ellenőri feladatokkal Kemény-Beke Ádám FB tag lett megbízva az elnökség egyhangú szavazata alapján.