Épített örökségünk titkai – újra várnak a Kulturális Örökség Napjai helyszínei

Magyar Nemzeti Levéltár (Fotó Kis Ádám Lechner Tudásközpont)


Történeti épületek és kertek nyitják meg kapuikat idén szeptemberben is

Ha szeptember, akkor kihagyhatatlanul érkezik a Kulturális Örökség Napjai. Az Európa-szerte népszerű, az épített örökségünket ingyenesen bemutató rendezvénysorozat – melyet idén szeptember 18-19-én rendeznek meg – több mint húsz éve hozza közelebb az érdeklődőkhöz műemléki értékeinket. A szervezők továbbra is örömmel fogadják olyan csatlakozni kívánó történeti épületek és kertek tulajdonosainak, kezelőinek jelentkezését – akár intézményekről, akár magánszemélyekről legyen szó – akik szívesen bemutatnák kulturális örökségünk kincseit.

A nagy hagyománnyal rendelkező, tízezreket megmozgató és minden évben megújuló, Kulturális Örökség Napjai idén is várja országszerte az épített örökség iránt érdeklődő látogatókat a szeptember 18-19-i hétvégén. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki a kulturális örökség védelmének elkötelezett támogatója. A védnökséget Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető, a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter vállalta.

Ezen a hétvégén olyan ingatlanok, kertek, valamint intézmények, múzeumok és más érdekes helyszínek is megnyitják kapuikat, melyek az év többi részében nem, vagy csak igen korlátozottan látogathatók. A Sándor-palota, a Belügyminisztérium és a pesti Vigadó épülete mellett sok más helyszín is látogatható lesz ezen a hétvégén, többek között a pécsi Idrisz baba türbéje, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélypark, de vezetett séták lesznek a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben és a Nyugdíjbiztosító székházában is.

A Lechner Tudásközpont szervezésében, a Miniszterelnökséggel együttműködésben megvalósuló Kulturális Örökség Napjai rendezvényre a szervezők továbbra is várják olyan helyszínek jelentkezését, amelyek szívesen fogadják a közönséget ezen a hétvégén, és bemutatják az általuk őrzött értékeket és azok történetét. Az eseményhez műemlékek helyreállítását, restaurálását bemutató szakmai sétákkal vagy egyéb, a kulturális örökséghez kötődő programmal is lehet csatlakozni.

A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelynek célja, hogy történeti épületeken és kerteken, települési sétákon, változatos programokon keresztül ismertesse meg a kulturális értékeket az érdeklődőkkel.

Az ingyenes programokkal a http://oroksegnapok.gov.hu/ oldalon, a „szervezői jelentkezés” fül alatt lehet regisztrálni 2021. szeptember 10-ig.


Debreceni helyszínek:

2021.09.18. (szombat) 10:00 – 14:00

Az épület bejárása, történetének, építészeti értékeinek megismerése kb. 45 percet vesz igénybe.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal székhelyépülete

A Megyeháza Debrecen egyik legértékesebb szecessziós stílusú építészeti alkotása, mely jelenleg épp felújítás alatt áll, hogy visszanyerhesse az eredeti, 1912 évi állapotát. Az épületet Jámbor Lajos és Bálint Zoltán tervezték, a díszterem ólomüveg ablakait Kernstok Károly tervezte. 1958 óta műemléki védelem alatt áll. Az óránként induló vezetett túrák során számos érdekességet tudhatunk majd meg az épületről: például azt, hogy hogyan kötődik az épülethez II. József, az ifjú császár, és a Magyar Színjátszó Társaság, valamint hogy hogyan követte az eltelt száz évben a székházépület elnevezése a történelem változásait.

Az épületvezetések indulnak 10:00, 11:00, 12:00 és 13:00 órakor. A vezetés időtartama 45 perc. Forrás: http://oroksegnapok.gov.hu/helyszin/979


2021.09.19. (vasárnap) 10:00 – 14:00
Az épület bejárása, történetének, építészeti értékeinek megismerése kb. 45 percet vesz igénybe.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Kossuth utcai épülete

Az épületet ifjabb Bobula János – idősebb Bobula János, a kor egyik legnevesebb építészének fia -, budapesti építész tervei alapján 1912-14 között emelték, a kivitelező Ritter Ignác és Fejér Lajos volt. Eredetileg a Pénzügyminisztériumhoz tartozó hivatalok elhelyezésére épült, de később, a történelem során itt működött az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Hogy a korábban Pénzügyi Palota névre keresztelt, manapság leginkább Földhivatalnak nevezett épület milyen telekre épült, kik voltak a tulajdonosai, mikor állt a helyén Városháza, Rendőrkapitányság, majd Törvényszék – az óránként induló épületvezetés során válaszokat kaphatunk ezekre, ahogy számos hasonlóan érdekes kérdésre is.

Az épületvezetések indulnak 10:00, 11:00, 12:00 és 13:00 órakor. A vezetés időtartama kb. 45 perc. Forrás: http://oroksegnapok.gov.hu/helyszin/1039


A meghirdetett programok megvalósítása a programhelyszínek felelőssége, indulás előtt mindig tájékozódjon, hogy az Ön által választott program nem változott-e!